Velem a családi örökség életre kel,
és mesélni kezd a múlt…
A mai világ forgatagában az én küldetésem, hogy a megkopott fotók felújításával újra kézzelfoghatóvá tegyem a generációk örökségét. Ha rám bízod a fiók mélyén talált emlékeidet, én gondoskodom róla, hogy újra élettel teljenek meg. Számomra az jelenti az igazi örömet, amikor családi körben együtt fedezitek fel a közös múltat, hiszen a gyökereink és történeteink által mindannyian többek leszünk.

„Minden album egy új történettel kezdődik.”
Az enyémmel kezdődött a Mesél a múlt.



Transzgenerációs örökségünk életre kel
Gyerekkorom óta hívogat a fiók a nappaliban, ahol a szüleim a fényképeket tartották. Sokszor ültem le mellé, és utaztam vissza az időben, kiszakadva a valóságból pár perc erejéig. Ilyenkor mindig történeteket költöttem a fotók köré. Azt hiszem itt kezdődött minden.
Ma már háromgyermekes édesanya vagyok, a Mesél a múlt gondolata akkor született meg, amikor édesanyám 80. születésnapjára a fiókban talált régi, megkopott fekete-fehér fotóiból készítettem egy szép színes albumot.
Idős szüleinknek igazán nehéz olyan ajándékot adni, amely valóban örömet szerez. Hiszen ami számukra a legfontosabb, azt nem lehet megvenni: a család együtt töltött idejét és az emlékeket.
Amikor anyu először lapozta végig az albumot, egyszer csak megállt egy babakori fényképnél.
– Nahát… ez én vagyok? Meg anyu?
Mosolyogva nézte a képet, majd mesélni kezdett.
Mesélt a házról, ahol felnőtt. A családjáról, régi barátokról és rokonokról, olyan történetekről, amelyeket addig még soha nem hallottam. A család csak ült körülötte és hallgatta.
Őszintén szólva engem is meglepett, milyen elementáris erővel hatottak rám ezek a felújított képek. Korábban a szüleim fiatalkorára valahogy mindig úgy gondoltam, mint egy távoli, fekete-fehér világra. A felújított fényképeknek köszönhetően egészen közel kerültem ahhoz a világhoz, amelyben a szüleim fiatalok voltak.
Rájöttem, hogy a múltunk nem volt fekete-fehér. Csak a fényképek.
Abban a pillanatban tudtam, hogy ezt az élményt meg szeretném osztani. Azt szeretném, hogy más családok is átélhessék, milyen érzés, amikor a régi fényképek nyomán újra életre kelnek a közös történetek.
Így született meg a Mesél a múlt.
Üveges-Páll Leona
Személyes kapcsolat
Minden album egy beszélgetéssel kezdődik. Fontos számomra, hogy megismerjem a család történetét és azt, mit szeretnétek továbbadni.
Biztonságban őrzött emlékek
A régi fényképek pótolhatatlanok. A teljes folyamat során ugyanolyan gondossággal kezelem őket, mintha a saját családom emlékei lennének.
Gondos, kézi munka
Minden egyes fényképre időt szánok. Nem futószalagon készülnek az albumok, hanem időt és figyelmet kap minden kép.
Egy ajándék, amely valóban mosolyt csal idős szeretteid arcára.
Amikor a nagymama vagy a nagypapa először kézbe veszi az albumot, egymás után elevenednek meg a régi emlékek. Előkerülnek rég elfeledett arcok, családi anekdoták és régi szólások, amelyek talán évek óta nem kerültek szóba. Olyan történetek is elhangzanak, amelyeket a család fiatalabb tagjai most hallanak először.
Egy-egy fénykép nyomán az emlékek régi hangokat, ízeket, érzéseket és illatokat idéznek fel. Olyan pillanatok térnek vissza, amelyekről talán már azt hittük, örökre elvesztek az időben.
Akár születésnapra, karácsonyra vagy házassági évfordulóra készül, az album igazi értékét az együtt töltött idő adja.
Ez a Mesél a múlt.





Családi történetek
Húzd el a csúszkát, és nézd meg, hogyan tér vissza a fény a régi fényképekbe. Minden kép egy család emlékét őrzi.


Régi fotóid digitális felújítása
A régi fényképek állapota sokféle lehet. A digitális felújítás során a sérülések, elszíneződések és hiányzó részletek javításával igyekszem visszaadni a képek eredeti hangulatát.
- Karcolások, szakadások és gyűrődések javításaA sérült részek digitális javítása, a fénykép eredeti jellegének megőrzésével.
- Fakult, elszíneződött és sárgult fotók színkorrekciójaA fakulás és elszíneződés korrigálása, a természetes tónusok helyreállításával.
- Penész- és nedvességfoltok eltávolításaA nedvesség és a nem megfelelő tárolás okozta foltok digitális javítása.
- Hiányzó részletek és sérült részek pótlásaA hiányzó vagy erősen sérült képrészletek rekonstrukciója, amennyiben a rendelkezésre álló képanyag ezt lehetővé teszi.
- Fekete-fehér fényképek színezése, igény szerintTe döntöd el, hogy a fényképek megőrzik eredeti fekete-fehér hangulatukat, vagy digitálisan színezett változatban kerülnek az albumba.
Albumok és árak
Egy album a régi fényképekből, gondosan összeállítva a családod történetéhez.
Album, 50 fotóig
Kisebb, személyes album · 21 cm × 15 cm
- ✦50 fénykép digitális felújítása
- ✦a képek nyomtatásra előkészítve
- ✦személyre szabott albumszerkesztés
- ✦a kiválasztott fényképek elrendezése az albumban
- ✦digitális képek átadása
Album, 100 fotóig
A legnépszerűbb választás · 21 cm × 30 cm
- ✦100 fénykép digitális felújítása
- ✦a képek nyomtatásra előkészítve
- ✦személyre szabott albumszerkesztés
- ✦a kiválasztott fényképek elrendezése az albumban
- ✦digitális képek átadása
Album, 200 fotóig
Teljes családi archívum · 30 cm × 30 cm
- ✦200 fénykép digitális felújítása
- ✦a képek nyomtatásra előkészítve
- ✦személyre szabott albumszerkesztés
- ✦a kiválasztott fényképek elrendezése az albumban
- ✦digitális képek átadása
Számomra fontos a személyes egyeztetés. Mondd el pontosan mi az elképzelésed, kinek szánod az ajándékot, hány fotóról van szó, én pedig felteszem a szükséges további kérdéseket. A végleges árajánlat ezt követően áll össze.
Kérdezned kell? Itt kezdjük.
Kérj rövid személyes konzultációt!
Minden esetben segít, ha tudom, milyen céllal készül a könyv. Ha beszélgetünk picit, jobban fogom tudni, hogy mi az elképzelésed. Küldj nekem pár képet a fotóidról, pár sorban írd le mi az elképzelés, én pedig hamarosan személyesen felveszem veled a kapcsolatot.
